Nem tetszik a Telekomnak, hogy a ferencvárosi ellenzéki polgármesterjelölt is a magenta színt használja
A cég megkérte Baranyi Krisztinát, váltson színt, de a jelölt erre nem hajlandó. Cserébe viszont nem árul telefonokat.
A cég megkérte Baranyi Krisztinát, váltson színt, de a jelölt erre nem hajlandó. Cserébe viszont nem árul telefonokat.
A tabletták kis dobozban érkeztek egy postaládába, rajta Nemesi Pál és Berta Róbert nevével.
A következő számban nem lesznek fotók a jelöltekről.
Tarlós arról is beszélt, hogy szerinte a Párbeszéd tagjai egymás beszédeit veszik fel.
A jobbikos politikus feljelentést tett a fenyegető hívások miatt.
Először a polgármesterekre leadott szavazatokat kell összeszámolnia a szavazóbiztosoknak.
Emellett talpra állítanák az egészségügyi ellátást is a fővárosban.
Azt mondják, nem a feladatuk. Pedig az ellenzéki főpolgármester-jelöltről a Párbeszéd állítása szerint a Képviselői Irodaházban készült a kiszivárgott hangfelvétel.
Elvileg le kéne mondania a parlamenti mandátumáról, ha megválasztanák.
Hívta bárki azzal, hogy szavazna-e a jelöltre akkor is, ha családon belüli erőszakot követett el? Vagy hogy bízná-e a várost olyanra, aki beengedné a migránsokat, mint Soros? Ha igen, saját fülével hallhatta az idei kampány egyik újdonságát. Az Amerikából importált módszer lényege: a kérdésben sugallt állítás igazságtartalma mellékes, a fő, hogy hozzákapcsolják a jelölthöz. És vannak még pitiáner módszerek.
Fej-fej mellett a főpolgármester és legerősebb kihívója: a biztos választók között statisztikai hibahatáron belülre, 1 százalékra került Karácsony Gergely Tarlós Istvántól a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint. Országosan vezet a Fidesz, de Budapesten erősebb az ellenzék.
Karácsony Gergelyt megvágott hangfelvétellel, a budaörsi Wittinghoff Tamást szexvideóval támadták be ismeretlenek a kampány hajrájában. Az nem kérdés, ki profitálhat a két esetből, azzal viszont a rendőrségnek is volna dolga, hogy ki és hogyan rögzítette azokat – erről ír a héten az új HVG.
30 millió forint = 10 százalékkal kevesebb menetidő.
A polgármesteri átadást alaposan dokumentálták, minimum kilencen szállták meg a beteg szobáját.
Az önkormányzat szerint próbaüzem volt a játszótéren, ahol a baleset történt.
Pécset majdnem csődbe vitte a fideszes vezetés, mégsem lefutott a küzdelem a kormányoldal és az ellenzék között. Az ellenzék nyerhetne ugyan, de Horváth Csaba pécsi politológus szerint elhibázott a kampányuk. Választási riportunk az egykori szocialista fellegvárból.
A IV. kerületben élők ingyenes operettelőadásra is elmehetnek.
Kövér László azt fejtegette egy fórumon, hogy csak azokkal a leendő városvezetőkkel tudnak jól együtt dolgozni, akik a barátaik.
Egy hét maradt átjelentkezni a választásra, ha valakinek a bejelentett tartózkodási helye más városban van, mint az állandó lakcíme.